Kolostorunknak érkezésemkor 12 paptanár tagja volt és egy novíciusa, Benedek. Így aztán nagy szükség volt egy hozzám hasonló „fogdmeg” munkatársra. Szeverin atya mint házgondnok, gazdaságvezető, kisegítő lelkész és a Magyar Komité ügyvezetője nagyon örült érkezésemnek, mert sok mindenben segítségére lehettem. Így rám bízta az alkalmazottak felügyeletét, mind az intézet takarításában, mind a diákebédlőben.
Mivel az iskolaév végén érkeztem, így csak a következő iskolaév kezdésekor vettem át az iskolai kantin vezetését. A szegények etetése is az én feladatom lett. Az intézet raktárosi tisztét és később, ahogy a nyelvtudásom javult, a bevásárlás feladatát is rám bízták. Nehezen ment nekem a nyelvtanulás, több okból. Először is, mert nem vagyok nyelvtehetség. Másodszor, mert közösségünk kizárólag magyarokból állt és alkalmazottjaink között is voltak többen magyarok. A nővérek között a főnöknő volt magyar. A diákok között akkor még sok volt a magyar származású. Aztán annyi sok elfoglaltságom volt, hogy mindig fáradt voltam és az alatt a fél óra alatt, míg tanulnom kellett volna, elbóbiskoltam. Még az is zavarta a nyelvtanulásomat, hogy fiatal férfialkalmazottjaink erősen Santa Catarina-i tájszólásban beszéltek, mely az olasz, német, brazil és indián nyelv keveréke. Én egész nap velük dolgoztam, és ez ragadt rám. Természetes, hogy nemcsak a páterek, de a diákok is kijavították hibás kifejezéseimet. A nagyobb diákokkal és egyik-másik tanárnővel tudtam angolul is beszélni. Mivel iskolánknak esti tagozata is volt, ez tetemesen megnövelte a munkámat. Reggel korán én takarítottam ki 2–3 termet, mert alkalmazottaink csak nyolc órakor álltak munkába. Az esti tanfolyam órái után végigjártam a tantermeket, eltaposni az esetleges égő cigarettacsikkeket. Az esti tagozaton sok fegyelmezetlen diák tanult. Többször előfordult, hogy tüzet fogott a papírkosár. A WC-ket rendszeresen kellett ellenőrzöm, mert nem húzták le maguk után. A WC-kagylókat eldugaszolták papírral. Kéz mosás után a vízcsapot nem zárták el – stb. A szomszédok macskái az éjjeli órákban tették tiszteletüket az iskolánkban. Nem éppen tanulás céljából, hanem az ételhulladék miatt járták a folyosókat és az esetleges nyitva hagyott osztálytermeket. Néhanapján a névjegyüket is otthagyták. Emiatt is ellenőriznem kellett reggel az osztálytermeket. Többször előfordult, hogy az esti tagozatos diákok padokat szedtek szét, én meg reggel, órakezdéskor rakhattam őket össze.
Mivel öreg volt az iskolaépület, igen sok gondot okozott az állandó javítás feladata. A nagy esők is megviselték a tetőzetet. Sok helyen volt beázás. Ilyenkor fogtam a vedret és a felmosórongyot felszedni az esővizet. Az a legnagyobb probléma, hogy a nagy hőingadozásnak nem tud ellenállni az épület. Nemcsak a tetőcserép, de a beton is megreped. A szennyvízelvezető csatorna ugyancsak sok bajt okozott, mert lényegesen kisebb mennyiség ű vízhasználathoz tervezték. Gyakran volt dugulás. Ha az alkalmazottak munkaidején kívül történt ilyesmi, akkor nekem kellett végezni a dugulás elhárítását. Gyakran kellett a kisdiákokra felügyelnem reggel nyolc és kilenc óra között. Az elemisták órái csak kilenc órakor kezdődtek, és vigyázni kellett rájuk, hogy érkezésükkor lármájukkal ne zavarják a felsős diákok óráit és a játszótéren is latin módra ne csépeljék egymást. Volt egy emlékezetes eset az elsős elemisták között, melynek szemtanúja voltam. Egy erős növés ű kis magyar szabályosan le- re lehettem tőlük, mikor észrevettem vitatkozásukat. A kis Milton egyszer csak felágaskodva pofon vágta a Kotolák Józsit, mire az behúzott neki és a kis Milton szinte élettelenül elterült a földön. Azonnal rohantam oda és próbáltam élesztgetni. Magam is nagyon megijedtem, mert jó néhány perc beletelt, mire magához tért a gyermek. Arra már odaérkezett az igazgató úr is, sápadtan és idegesen. Nem csak én, de a gyerekek is tanúsították, hogy nem a Józsi volt a hibás, hanem a Milton provokálta. Ennek ellenére az igazgató engem is lebarnított, mondván, hogy ilyen nem fordulhat elő és ezután jobban vigyázzak. Ezért szükséges, hogy a gyerekek felügyelet alatt legyenek. A küzdelmes hétköznapok mellett sok szép ünnepi élményben is volt részem. Az ünnepélyek rendezésében sok tennivaló akadt, de nagyon élveztem a részvételt. Az évnyitó és évzáró ünnepélyeken kívül voltak a diákok részéről hazafias megemlékezések, anyák napja, első áldozás, karácsonyi ünnepély stb. Ezt mind a felső emeleti díszteremben rendezték meg. Ugyancsak itt rendeztünk koktélpartikat iskolánk építkezése javára. A szülői munkaközösség teadélutánjait és vacsoráit pedig a diákebédlőben tartották. A magyar kolónia és a cserkészet szintén tartott itt sok-sok ünnepélyt. Az egyik szomszéd utcában van a spanyol klaretiánus páterek nagytemploma, iskolája és nyomdája.
1956-ban a Szentatya, XII. Piusz pápa kinevezte Londrinába első püspöknek házfőnöküket, páter Fernandót. A püspökszentelés az ő templomukban volt, de a bankettet nálunk tartották, mert nekik nem volt dísztermük. Még a São Paulo állam kormányzója, dr. Carlos Carvalho Pinto istartott nálunk diplomaosztást, amikor a fia végzős diákunk volt 1962 decemberében. Akkor már erősen készülődtünk a kiköltözéshez az új intézetbe, Morumbira. A Katolikus Egyetem sürgetett már bennünket, hogy szükségük van az épületre. Álandóan méricskéltek az utóbbi hónapokban. Szerintem nem volt bátorságuk felemelni a lak bért, és így finoman kitessékeltek bennünket. Miután kiköltöztünk, az épület évekig üresen állt elhanyagolva. Amint már említettem, zömében huszon- és harmincévesek voltunk, és nagyon szerettük a sportot.
Diákjainkból is kiváló sportolókat neveltünk. Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején már a legjobb sporteredményeket elérő iskolák közé verekedtük fel magunkat diákjainkkal. Mivel kicsiny intézet voltuk, leginkább a kosárlabdára és az úszásra összpontosítottunk. Annak ellenére, hogy nem volt saját uszodánk, már 1956-ban megnyerte iskolánk a középiskolák úszóbajnokságát. Voltak kiváló, magyar származású úszóink, mégpedig Markovits Miklós, Kornidesz Albert és Szmuk Péter. Kosárlabdában is kiváló eredményeink voltak. Iskolánk legjobb kosarasa azokban az években Jeszenszky Gábor, Patócs Gábor volt, kézilabdában pedig Radocza Gábor t űnt ki. Leginkább az egyházi iskoláknak voltak jó sporteredményeik, mert náluk nagyobb volt a fegyelem és mert félinternátusú iskolák voltak: több idejük volt a sportra és jobban összeszoktak. Kolostori közösségünkben is megvolt a sportszellem. Néha-néha szoktunk röplabdázni és kosárlabdázni. Egyik-másik atya szeretett futballozni is. Ezenkívül illett valamelyik nagy futballcsapatnak is drukkolni. Én a Palmeirasnak drukkoltam. Vasárnap délután, néha hétközben a kupaszerdán este, többen elgyalogoltunk a városi stadionba meccset nézni. Én hétközben rendszeresen hallgattam a meccseket, míg tartottak az órák az esti tanfolyamon. Ugyanakkor rózsafüzéreket is gyártottam az idő alatt. Egy meccs alatt kettőt. Kellemeset a hasznossal, hogy ne töltsem az időt hiába. Én reparáltam a magyar kolónia szentasszonyainak a szakadt rózsafüzéreit is. Aurélián atya mint főlelkész volt a szállító és közvetítő.
