Tanulmányaimat a tihanyi általános iskolában kezdtem, majd Győrben a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban folytattam. Itt † Kühár Ede bencés atya fotós szakkörében ismerkedtem meg a fotózás szépségeivel. Ezekben az években ajándékozta nekem keresztapám tükörreflexes EXA gépét, amivel sokat makróztam több –kevesebb sikerrel. A papírképeket eleinte keresztapámmal hívtuk elő. Az előhívó oldatba, nem emlékszem pontosan, de mintha réz-szulfátot kevertünk volna, hogy kék tónust kapjon, vagy ként, hogy barna árnyalata legyen a képnek. A gimnáziumi évek után itthon Tihanyban a fürdőszobánkat alakítottam sötétkamrává. Azokban az időkben itt volt az a pillanat, amikor az ember megláthatta, mit is kattintott, és sikerült e a kép. Bőven volt mit elrontani.
A mai világban a digitális gépekkel nincs meg az az élmény, amit egykor a kép előhívása adhatott. Kattintunk, visszanézzük, a rosszakat töröljük, vagy számítógéppel belejavítunk. A Tihanyi Bencés Apátságban Dr. Korzenszky Richárd bencés atya mellett tanultam meg digitális fotózás fortélyaira. Ő mondta :
„A képnek akkor már késznek kell lennie, amikor megnyomod a gombot”
Ez ezt jelenti, hogy nincs belenyúlás, fényezés, sötétítés, satírozás, egyszóval: „utómunka”.
Lehetőséget kaptam, hogy ünnepeken, rendezvényeken, kiállításokon fényképezőgép kerüljön a kezembe és megörökíthetem azokat a pillanatokat, amelyek az apátság életét tükrözik vissza. Sok képet készítettem, de csak pár volt az, amire azt lehetett mondani:
Igen, ez egy fotó!
Az évek alatt a sok kép közt akadt egy-egy fotó amit csoportokba szedve gyűjtögetek: Emberek, természeti jelenségek, makró világ, tornyok lépcsői, egy fa a Bakonyban, kezek. Számos kiállításom volt az elmúlt években.
Első kiállításom „Járni tanulok” címmel az Úr ösvényén …
Erős behatást tett bennem a tátrai hegyek és a természet szépsége, megragadott és lebilincselt
2007. Rege Cukrászda – Tihany
A kiállításomon elhangzott vers: Gerhard Kiefel: Két kéz
Azt mondta egyszer a kicsi kéz a nagynak:
– Te hatalmas kéz, szükségem van terád,
mert nélküled szinte semmit sem érek.
Éreznem kell a tenyered melegét, mikor
felébredek és mellettem megjelensz.
Amikor éhezem és táplálékot adsz, és segítesz,
hogy megragadjak valamit és felépíthetem apró ajándékaim.
Velem vagy midőn járni tanulok, s hozzád futok,
ha félelem gyötör.
Kérlek, ne hagyj el maradj velem!
S a nagy kéz így válaszolt a kicsinek:
– Te kicsi kéz, szükségem van terád,
hogy belém kapaszkodj és megragadj.
Hadd érezzem kedveskedésedet, mert
érted kell kezet fognom sokakkal,
de játszani és mosolyogni sem tudok,
csak veled együtt, mikor átölellek,
s veled együtt felfedezem újra a világot,
a csodálatos, kicsiny dolgokat.
Hadd érezzem jóságodat, azt, hogy szeretsz,
veled együtt tudok ma kérni is, és hálát adva
megköszönni dolgokat.
Légy mindig velem, erősítsd a kezem!
Második kiállításom „Mi van a kezedben?” címmel jelent meg.
Több éven át gyűjtött, vagy inkább vadászatnak nevezném ezt. Minden egyes alkalommal amikor munkám során az ünnepi eseményeket találkozásokat fotóztam, felfigyeltem egy kéztartásra a hátra tett kezekre. Én olyan fotós vagyok aki nem rest több oldalról bepillantást nyitni az eseményekre. Többször körbejárva az embereket, akik így, vagy úgy hátra teszik a kezüket. Ez egy igazán izgalmas dolog.
ha például ráfigyelsz még szórakoztató is lehet. Máshogy kulcsolja össze a kezét egy művész, egy munkás, vagy tart benn valamit. A macro mozikból ahogy az percek mozognak egy-egy pillanatot örökítek meg. Ezek is mink vagyunk. De van számos összekulcsolt kéz melyet imára vagy bizalom jeleként nyújtunk Isten vagy embertársaink felé.
Mi van a kezedben ? Kérdé az Úr Mózestől az égő csipke bokor jelenetében. A választ a kérdés előtt csak Ő tudta. Kíváncsiságunk örök… Mi is szeretnénk tudni.
További kiállításaim
2012. Rege Cukrászda – Tihany
2013. Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ – Veszprém
2014. Magyar Pszichiátriai Társaság – Győr
2016. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium – Győr
2016. Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ – Veszprém
Az elmúlt 23 év alatt számos albumot készítettem, melyek képanyagai apátsági fotográfusként, a munkám részévé vált. Két évig voltam sekrestyés. Ez idő alatt kialakult egy ismeret, mikor milyen rész következik a liturgiában. Igyekszem nem zavarni a liturgiát, de amikor egy olyan pillanathoz érünk ami „egyszeri, de megismételhetetlen” akkor megörökítem azt.
