LELKIPÁSZTORI MUNKA – PASZTORÁCIÓ

Közösségünk nemcsak a mi plébániánk és a nagy kiterjedésű magyar kolónia lelkipásztori munkáját látta el, hanem még a szomszédos, s őt távolabbi plébániák is tőlünk kértek miséz őt, még hétköznap is. Területileg a Santa Cecilia Plébániához tartoztunk, így ők naponta 4–5 miséz őt kértek. Lapa, Água Branca, Consolação kerületek és a közeli karmeliták plébániáira kértek miséz őt. Ezt viszont úgy kellett beosztani, hogy a tanítás kezdetére hazaérjenek a páterek, vagy lukas óráikban miséztek. Mivel Vila Anastacióról Arnold atya bejárt hozzánk tanítani, így az esetleges későbbi órákban jelzett misét rendszeresen Szeverin atya mondta el, mivel  ő mint házgondnok és a Komité ügyvezetője tanítást nem vállalhatott elfoglaltsága miatt. Oláf és Aurélian atyák a Dél-Amerikai Magyar Hírlap szerkesztése és kiadása miatt csak heti két–három napon vállalhattak órát az iskolában. Első éveiben, amíg nem kezdett tanítani, Ányos atya volt a mozgó lelkész, aki a városszéli magyar lakta kerületekben végezte a mindennapos lelkipásztori teendőket. Közben a szerkeszt őségben is besegített. Azokban az években én is besegítettem hetenként egyszer. Akkoriban még csak egy öreg Jeepje és egy még öregebb Taunusa volt közösségünknek. Így aztán csak négy–öt páter vezetett. A többiek busszal és villamossal közlekedtek ezen közjárművek végállomásáig. Onnan sok esetben gyalog a beteghez vagy a halottas házhoz. Mivel a város több száz dombra épült, a jó páternek változatos volt az útvonala. Dombra föl, völgybe le. Kint a városszéleken, a perifériákon még nem volt aszfalt. Taposhatták a poros utat vagy csúszkálhattak a sárban. Gyakran kifogták a kiadós trópusi es őket. Mindezt fekete reverendában agyonizzadva. Akkoriban még fiatalok voltak, mindnyájan bírták a fáradságot.